2018. április 6., péntek

Menj el szavazni! Miért fontos választani?

Tudom, tudom torkig vagy már ezzel a kampányosdival. Én is! Ha  a csapot kinyitom egy két párt már ki is dgja a fejét és ontja a szlogeneket, igazat és persze hamisat egyaránt. 10 éve nincs TV itthon(direkt kiszámoltam mióta), így online felületen tájékozódom, ahol szintén ömlik az arcomba a politika az utóbbi hetekben. Viszont az "Én nem politizálok" szöveg a világ legnagyobb baromsága lenne, hiszen  a politika Enikőzik. Dönt az életem, a jövőm felett, befolyással van, hogy milyen ellátásban lesz részem, ha elüt egy autó, vagy mikor lesz háza, milyen fizetésem lesz és persze arra is, hogy egyszer nyugdíjba mehet e a generációm, vagy mi a munkából a temetőbe sétálunk. A politika átszövi a legapróbb szegmenseit is az életnek, például a kenyér árát is kő keményen befolyásolja, gondoljunk csak az ÁFÁ-ra és a különböző adókra, amik mindenhez hozzáadódódnak. Ezrét  ÉN ELMEGYEK SZAVAZNI!




Érveljek még?

A történelem volt a kedvenc tantárgyam, valószínűleg mert elég empatikus vagyok  és bele tudtam helyezkedni gondolatban mások élethelyzetébe magam, így mélyen megrendített egy egy hős elbukása. A történelem során pedig megannyi hős küzdött a szabadságért, az élhető világért, azért, hogy ne kelljen rettegésben élni, hogy a gyermekeik egy jobb sorsot érdemeljenek. Most tarthatnék névsorolvasást, de nem fogok, aki kicsit is művelt tudja  mikre gondolhatok, de kiemelem  példának a szüfrazsetteket, ha már elsősorban nők olvasnak (na jó elvileg 30% fiú is, szóval köszi Nektek is). Nagyon divatos manapság feministának mondani magunkat, akkoriban a szavazati jog egy elérhetetlen álom volt, amiért a hatalommal képesek voltak nők harcolni és ki is vívták maguknak nem  kis áldozatok és megaláztatások, meghurcolások árán. Nekik köszönhetjük, hogy ma itt jár a világ és a mi véleményünk is számít, mi is beleszólhatunk az életünk alakulásába. ÉS szóljunk is bele,  ezekért a nőkért,  a magyar hősökért, akik szabadságharcokban  adták életüket, őseinkért, akik miatt jobban élhetünk. És persze a gyerekeinkért, unokáinkért, a jövőért. 

Nem fogok senkit befolyásolni, hogy kire is szavazzon. Annyit kérek csupán, hogy nézd meg az életed,  a jelened,  a környezeted életét, az egészségügyet, az oktatást és a társadalmat  és így dönts. Ha elégedett vagy ezzel, akkor kormány  pártra húzd az x-et, ha nem, akkor pedig szánj pár órát arra, hogy tájékozódj milyen pártok vannak és mi is a programjuk. Szánj annyi időt rá, mint egy átlagos nap blogok olvasására, videók nézésére és filmezésre. A következő négy éved (de inkább az életed egy jelentős hányada, fiatalságod) ez a döntés fogja meghatározni.

Csaba videója egy kis segítség, ami szintén nem tartalmaz állásfoglalást

Menj el április 8-án, szánj egy pár percet arra, hogy bemenj az elfüggönyzött fülkébe és anonim módon ikszelj. Ne légy passzív, mert ez nem lehetőség, hanem kötelesség! Legyen büszke rád minden ősöd és legyen hálás Neked minden leszármazottad!