2017. július 5., szerda

Otthon, ahol a szíved darabja lakik- Egy ruha két lányon

Múlt hétvégén az unokahúgommal haza látogattunk gyermekkorunk színhelyére Tiszadobra, ahová a világon legjobban kötődünk. Mesebeli kastély árnyékában játszottunk, a csodás parkban szedtünk csokorszám ibolyát, a labirintusban bújócskáztunk és a szőke Tiszában úsztunk. Az emlékeink meseszépek, csodás gyermekkor van mögöttünk és ahányszor fáj a lelkünk hazavágyunk, visszarepülünk a fészekbe. 




A régebbi olvasok, már sokszor találkoztak Tiszadobbal, hiszen írtam a kastély történetéről, outfit posztban is szerepelt, itt jegyzett el Botond, sőt dédnagymamám régi cikkében.

Ez a rögtönzött fotózás egy régi terv, viszont egy viszonylag hirtelen felindulás akció volt, így az öcsémet kértük meg hogy fotózzon, aki szerintem iszonyú tehetséges ebben (is). Mondhatni egy szuper családi napot töltöttünk el alkotással, nevetéssel és bizony a délután végére mind nagyon elfáradtunk a tűző napon.




Több ruhát is viszont fogtok látni a blogon, és úgy gondolom, hogy ezt a rovatot folytatásossá kéne tennem, amiben megmutatom hogy fest egyazon ruha két, vagy több lányon, nőn. 

A képek válogatása közben néha teljesen elcsodálkoztam azon, hogy mennyire hasonlítunk Anikóval egymásra külsőleg is. Volt néhány kép, amire pillantva szinte magamat láttam, illetve fiatalabb, zsengébb lány korom elevenedett meg. Érdekes a genetikát tanulmányozni, hogy mennyi vonásunk különbözik, látom a különböző családtagokat benne, de mégis összhatásában hasonlóak vagyunk, bár meg kell jegyeznem látszik, hogy én vagyok az időseb és a vázlat. :)




A csipke újra reneszánszát éli, ehhez a tájhoz pedig abszolút ez a romantikus stílus illik. 
A csipkézése egyszerűen gyönyörű, minőségi vastag és tartással rendelkező, az a fajta ami nem gyűrődik, de nem is full nylonos. Nagy virágmintás csipkézés az ujjak végén és a térd feletti 15 cm.n érvényesül leginkább, valamint a mell részen is visszaköszönhet egy kis kiegészítő által. 

A ruha nőies bája mellett bohém és kicsit a hippi időket is felidézi érdekes ujj szabása végett. Az A vonalú ujj trend a középkorig nyúlik vissza, így számomra a hercegnői eleganciával és a főúri pompával mosódott össze.

A ruhának nincsen vállrésze, de a hónalj vonalnál rögzítve van az ujj, így nem csúszik fel a vállunkra, kényelmes a viselete. 



A ruha egyenes vonalú, ami általában mindenkinek jól áll, bár tény és való, hogy a popsis, combos alkatomhoz (körte alkat) az A vonal jobban illik, így jól látszik, hogy Anikón jobban mutat.
Ezt a darabot a basic kategóriába sorolnám szemrebbenés nélkül, mivel simán akár egy barátnős délutánra magassarkúval, vagy egy fesztiválra egy széles bohém övvel is felvenném.

Kiegészítőkkel teljesen más stílust adhatunk egy outfitnek, így ez is lehet akár menyasszonyi ruha is. 

A ruhához tartozik egy csipke szalag, amivel a mell résznél tudjuk rögzíteni még inkább azt, de ezt a szalagot övként, chokerként, de akár fejpántként is viselhetjük.





Ruha: Fashiondays Zee Lane

Helyszín: Tiszadobi Andrássy Kastély és a tiszadobi határ


Hogy tetszik Nektek ez a ruha? Szoktatok csipkét viselni?