2016. március 28., hétfő

Amikor a blogot öltöm magamra-OUTFIT

A Kreativátor oldalon terveztem pár pólót magamnak és a kedvencem mind közül Győző Éva skiccét vitte szó szerint vászonra. Ezt persze egyszerű farmerrel is előszeretettel viselem, viszont az örök kedvencem az A vonalú szoknya, ami kislányos hangulatot ad a szettnek.

Érdemes továbbkattintani, hiszen Győző Éva szenzációs divat illusztrációi ismét megfűszerezik a posztot. 





Az outfit alapjában véve basic darabok kombinálása, megfűszerezve egy divatos kiegészítővel és egy kis egyediséggel. Az egyszerű mintás pólók sose mennek k a divatból, viszont mostanság hatalmas a kultuszuk és bármivel viselhetjük őket. Az önkifejezésünk játszótere a felsőn, amin mottónk, kedvenc mesefiguránk, vagy akár egy fotónk is helyet kaphat.

Másik hangsúlyos, ám abszolút basic részlet az A vonalú bőr szoknya, amit a Joy és a Perwoll játékán nyertem, amikor én öltöztethettem két modellt a kifutóra. Remekül kombinálható egy ilyen szoknya és azoknak feltétlenül ajánlom, akik szeretik a feltűnő darabokat. Arra érdemes odafigyelni, hogy szép tartása legyen az anyagnak, így a popsis fenekes lányok, mint én lecsalhatnak jó pár centit és a figyelmet a vékony derekukra irányíthatják.

Persze a hűvös időben még elkél a kabát, jelenleg a bomber dzsekik uralják a trendeket, de én azt mondom, hogy ne vessük tűzre még a régi barátunkat a bőrdzsekiket. 









Színeknél a bordó különböző árnyalatához nyúltam, ami ugyan nem tavaszi szín, főleg a feketével házasítva, viszont nekem az egyik kedvencem, így nem fogok lemondani róla a melegebb évszakokban sem. A pólón lévő minta háttérszíne a bordóból vezet át a sárga árnyalataiba, ettől a komorság ellensúlyozottá válik az összeállításban egy picit, megtöri a monokróm hangulatot talán. 



A sportcipők óriási divatja engem nem érintett meg az utóbbi években, ha mégis ilyen jellegű cipőt kellett felvennem, előkaptam az egyik régi Adidasomat és lás csodást most mindenhol ez a klasszikus jön szemben velünk. Nem mondhatnám, hogy nagyon porolgatnom kellett volna ezt a cipőt, mert időről időre felhúztam az elnyűhetetlen lábbelit, ami megjárta már velem a fesztiválok sártengerét, Dániát és egy télen szinte folyamatosan viseltem, mert sehol se találtam megfelelő csizmát (ez még gimiben volt). Az emlékek őrzője tehát ez a darab, anélkül hogy látszana  a kora, velem ellentétben ő üde és fiatalos. Lehet pont ennek a kortalanságnak köszönhetően szerettem volna egy fiatalosabb hangulatú szettben megörökíteni. Egy kis sportosság, sok vagányság, mert ez is bennünk él.

A legjobb pedig a Superstarban, hogy sose bántotta a lábam, sosem tört fel (nincs még egy ilyen a gyűjteményemben). Mindenkinek ajánlom, hogy használja ki, hogy divatba jött és vegyen egy kedvére valót, ugyanis csodás színekben, mintákkal kaphatóak. 



A divatos, izgalmas részlet még a szettben a táska, ami egy rojtos, batyus megoldású darab. Az összehúzható táskák ezen fazonja, azért is a kedvencem, mert jóval kisebbnek tűnik a valós méreténél, így magunkkal vihetjük a bazilikát is, no meg pár halott német katonát, vagyis igazi női táskakánt feneketlen. Rojtokról azt hiszem nem kell áradoznom, szerintem előző életemben indián voltam.


A pólóra visszatérve a minta abszolút én vagyok és ez leírja a blogot is szerintem maximálisan. A háttér színjátszó, átmenetes, ombre  hatása a sokszínűséget jeleneti meg az én elemzésem szerint. A nőalkat az az ideál, ami felé törekszem, ami felé alakulni igyekszem és ami bennem van a rétegek alatt (gondolj a hagymás hasonlatra a Shrekből). A szoknya fodra pedig kirajzolja a Kialakító feliratot, ez a felskiccelt rajz pedig messze áll a tökéletességtől, csiszolásra szorulna, úgy mint én, úgy mint mindannyian.

Néha nem alkotok elég jót, gyakran nem vagyok tökéletes, de törekszem a jóra, ami szerintem a maximum, amit egy ember tehet. 



OUTFIT

Dzseki: New Yorker
Póló: Kreativátor
Szoknya: H&M
Táska: New Yorker
Cipő: Adidas


Hogy tetszik Nektek ez a szett? Hogy álltak az Adidas cipőkkel? Vajon túl öreg vagyok már a a diáklány hangulatú szettekhez? :)