2015. szeptember 25., péntek

Rózsás pofi!-Pupa Soft & Wild pirosító TESZT

A legmegkapóbb darabbal folytatom a PUPA Milano terméktesztjeit, azzal, amit amúgy is szándékoztam beszerezni. A Soft & Wild kollekció ékessége a leopárd mintás pirosító, ami a kollekció nevéhez minden szempontból hű darabja. :)





Ismét egy felső árkategóriát megszégyenítő csomagolás és külcsín, gyönyörű a kivitelezés, bármely nagy márka kihúzná magát, ha ilyet dobna piacra. 



A csomagolása egyszerűen gyönyörű, a papírdobozról már áradoztam ugyan a rúzsok tesztjénél, de most is ki kell emelnem a harmonikus designt, ami a rózsaszínek játékára épül, a leopárd minta pedig igazán vonzóvá varázsolja. A kedvencem mégis a plüss borítása a fekete foltoknak, valami eszméletlen szép, öröm végigsimítani. 



A kis szőrös részlet után lapozzunk, is a dobozból kivetkőztetett felpattintható pirosító tégelyre. Arany színe jól harmonizál a doboz feliratával és persze a cicaminta is megjelenik. Egy problémát fedeztem csak fel fotózás közben tűnt fel, hogy ujjlenyomat mágnes az arany rész, nem győztem törölgetni.

Könnyen nyílik és jól záródik, így táskabarát. :) Nagyon kézre eső, pont a tenyerembe illik és szuper a tükre is, mert igen az is van benne. :) Sok terméknél a tükör gyenge minőségű ennél panaszra nincs ok.

Illata is van ám, valami süti jelleg, engem a gyerekkorom sütibabáira emlékeztetett, vagyis nem túl természetes az aromája, de kellemesebb, mint egy átlag pirosítóé, vagy a nagyi szagú púdereké. 



A színe visszafogott babarózsaszín, kicsit világosabb, de még a pink tartományba esik, a pont az i-n egy halvány aranyfényű, fényes highlight szín, amitől még szebb lesz a végeredmény. Keverve a három árnyalatot egy hideg rózsaszínt kapunk, azt hittem nem fog jól mutatni rajtam, de szerencsére remekül néz ki, így gyűjteményem égköve lett ez a szépség.

Szépen veszi fel az ecset a színt és egyenletesen lehet eloszlatni a bőrön, még a nem megszáradt alapozón is (amikor rohantam reggel), ez meg is lepett. Porzása épp kellemes, pigmentáltságával is elégedett lehet mindenki.

Nagyon természetes, de mégis bájos színt kap az almácskánk, örülök neki, hogy nem túl harsány. Jól építhető, így simán lehet erősebb eredményt is alkotni.




A kép korlátozottan adja vissza a pirosító igazi valóját, de az látszik, hogy elég
természete a bőrömön.
Összességében mindenkinek ajánlom, aki bájosabb arcszínt szeretne, ami még a természetes tartományba esik. Mivel nagyon divatos a fényesebb arc, így külön öröm, hogy fényt is csempésztek bele. Abszolút nem tudok belekötni ebbe a termékbe se, dögös és minőségi. 

 Ára: 3250 Ft

Pontok: 5/5

Mit szóltok, hogy tetszik? Ti próbáltatok már bármit a Pupától?