2015. január 11., vasárnap

Ziaja Kakaóvajas tusfürdő és testradír TESZT

Elöljáróban annyit mondok, eddig ahány testradírt próbáltam egyik se győzött meg arról, hogy egy-két kósza alkalomnál többször is kéne használnom. Semmi pluszt nem adtak nekem. Amikor karácsony előtt megkaptam ezt a kis köszönő csomagot a Ziajától, úgy voltam vele ezt a terméket nem fogom használni, majd Botond elfogyasztja és a blogon az ő véleményét írom majd le. Nos tévedtem, ahogy kibontottam a Kakaóvajas bőrradírt a megszokott szuper csokis illat fogadott, ami elvarázsolt. Az állaga meg elkezdte birizgálni a fantáziám, míg végül vele vonultam el a fürdőbe és be kell valljam, Botondnak esélye se volt, hogy kipróbálja, mert beleszerettem. (poén lelőve ár az elején)



A kakaóvajas tusfürdő-bőrradír csomagolása letekerős tetejű tégely, nos ez nem igazán a kedvemre való, jól zár az kétségtelen, de én egyszerűen ezt a formátumot nem szeretem. A fehér kupak és a barna tégely együtt kicsit olcsó, gagyi hatást kelt, viszont kit érdekel a csomagolás, amikor a termék amit rejt csodálatos? 










Már a leírás is meggyőz, mivel szépen olvasható a lentebbi képen nem másolom be ide a honlapon található termékleírást.


Egy védőfólia zárja le a tégely tetejét, ami ennél elég lényeges, mivel egy nagyon folyós állagú tusfürdőről beszélünk. Azért is szeretem, ha pluszba le van zárva minden, mert a drogériákban előszeretettel próbálgatják a termékeket néhányan, (meg kell mondjam felháborít) így biztos lehetek benne, hogy még senki nem túrt bele a koszos kis mancsaival. :)







Nagyon furcsa volt elsőre amikor megláttam ezt a karamelles színű és állagú terméket. Fehér, vagy átlátszó gélre, vagy krémre számítottam, ehelyett egy folyós állagú termékkel találtam szembe magam. Tudom említettem már de az illata mennyi csokis, kicsit én a kókusz aromáját is érzem (de lehet rossz a nózim). 


Kisebb, nagyobb szemcsék is találhatóak benne, használat közben érezhetőek, szerintem ezt hívák durvább szemcséjűnek. Nos imádom, végre érzem, hogy egy termék ellátja a funkcióját, radíroz. Nem irritálja az érzékeny bőröm, de leviszi szépen az elhalt hámréteget és a pihe-puha bőr marad ott. Selymesség mellett megfelelően hidratál, ami nagy öröm volt nekem.







Én még a testápolás lépését is simán ki tudom hagyni ezután, ezt az A-E vitamin számlájára is írom, amit tartalmaz. A másik fontos dolog, hogy testradír és tusfürdő, vagyis egy kettő az egyben termék véleményem szerint. 

Még egy lényeges dologra hívnám fel a figyelmet, ugyan hámlasztó hatású, mint a legtöbb testradír, mégsem borította fel a bőröm normális életének az ütemét, vagyis nem kezdtem vedleni és hámlani erősen. Ezért csillagos ötöst érdemel. Rendszeres használatától szemmel láthatóan szebb és élettel telibb a bőröm.



Összességében egy álom, meggyőzött róla, hogy radírozni jó. Azoknak ajánlom, akik a durvább szemcséjű testradírokat preferálják. Ára is szuper, hiszen 200 ml 1245 Ft-ba kerül csupán.

Pontok: 5/5












Beszerezhető drogériákban, vagy a webshopon: http://www.ziajashop.hu/