2014. október 9., csütörtök

Kedvenc karkötőim

A nyakláncaim után, most a legkedvesebb karkötőimet mutatom meg Nektek, megint több stílust láthattok, és nagyon érdekel mi tetszik a legjobban.




Nagyon sokáig vágytam erre a bőr karkötőre, ami teljesen a Hermes koppintása, nagyjából 500 Forintba került ebayen, szerintem nagyon jó vásár volt, hiszen minden szettet feldob, nagyon vagány és elég feltűnő. :) 













Nagyjából két éve szereztem be, de már nem tudom hol vásároltam, talán H&M volt. Akkoriban jöttek be ezek a hegyes szegecsek, így gyorsan meg is vettem és azóta is ez az egyik kedvencem, bár kicsit balesetveszélyes másokra nézve. A barátom, Botond utálja. :)



A tipikus pár százas ajánlat. A Rossmanban most ősszel egy akció keretében vásároltam 600 Ft-ért. Sokan hitték már, hogy arany, nos nem robbantottam bankot, viszont egy szuper darab. :)














Ősidők óta megvan, még gimnázium elején vásároltam, csillog és színes, ki ne lenne oda érte. Nem volt olcsó darab, de mai napig sokszor veszem fel egy egyszerű szetthez, zseniális szerintem, ha fel szeretnénk dobni egy ruhát. Elegáns és bohém értelmezése is lehet.











Dániában vásárolta Nekem Botond a névnapomra egy antik boltban. Nézegettem ezt a türkiz köves, kicsit sérült darabot, igazi szerelem volt és meglepett vele aztán. Sok jót és egy két rossz élmény is kötődik hozzá, de imádom. :)












A kis turkálók egyik szuper példája, hogy ékszereket is lehet zsákmányolni bennük. Imádom ezeket a karpereceket, mert külön és együtt is nagyon mutatósak és egyfajta szafari és barbár hercegnő hangulatot sugároznak a mintájuk és bronz színük miatt.











Uri Geller megirigyelné ezt a villát, amit egyik jó barátom készített nekem, mármint a villából karkötőt. Egy ügyes kezű férfiember szükséges hozzá és valami, amivel felhevíti a villát. Ennél menőbbet és egyedibbet el se lehet képzelni. :)













Anya készítette nekem egy régi nyaklánc nagyobb gyöngyeiből, így szegény elszakadt darabom új életre kelt ebben a szivárvány színű karkötőben. A színek csakrák szerint lettek felfűzve, na jó csak szivárvány szerint.











Melyik tetszik a legjobban? Nektek milyen a kedvenc karkötőtök? :)