A Super Bowl, a nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntője. Az NFL-ben két konferencia van, az AFC és az NFC, ennek a két „bajnokságnak” a győztesei feszülnek egymásnak Amerika egyik legnagyobb és legjelentősebb sporteseményén. Kb 90-100 millióan (!) nézik világszerte, amint nagydarab férfiak szűk nadrágokban szaladgálva, egymás földbedöngölésével próbálják megszerezni a hőn áhított bajnoki gyűrűt és a Vince Lombardi trófeát.
De nem csak ezért érdekesek ezek a döntők. Mivel Amerikában főműsoridőben sugározzák és nagyon magas a nézettsége, a különböző cégek külön erre az alkalomra készítenek reklámokat és fizetnek vagyonokat a bemutatásukért. (Idén a Budweiser cuki állatos reklámja volt a sláger az internetes oldalakon már a Super Bowl előtt http://www.youtube.com/watch?v=uQB7QRyF4p4 )
A másik fontos tényezője az eseménynek az úgynevezett Halftime Show. Ez a félidei műsort takarja, ahol minden évben népszerű sztárok lépnek fel, akik nagy megtiszteltetésnek érzik a felkérést. Volt már sztárvendég Michael Jackson, Madonna, a Rolling Stones, a Black Eyed Peas és Janet Jackson is itt produkálta az emlékezetes villantását Justin Timberlake társaságában. (Egyébként emiatt a kis „baki” miatt azóta néhány másodperces csúszással adják a Halftime Showt.)
Az idei (XLVIII.) döntőt a Denver Broncos és a Seattle Seahawks csapata játszotta. Mivel Peyton Manning, a Denver irányítója a kedvencem, így különösen nagy izgalommal vártam, hogy végre hajnali fél 1-et üssön az óra. Valljuk be, Peytonnak nem a külseje fogott meg, ha ez alapján választottam volna csapatot, akkor elég valószínű, hogy New England Patriots szurkoló lennék, hiszen őket Giselle Bündchen supermodell férje, a szintén eléggé dekoratív (már ha lehet ilyet mondani egy férfire) Tom Brady irányítja. (Fotók ITT) A Manning-hez való kötődésem egyébként úgy alakult ki, hogy amikor életemben először, 2006-ban láttam NFL meccset, ő játszott – még az Indianapolis Colts színeiben – és teljesen lenyűgözött. Ez az évek során mitsem változott.
A kezdés előtt láthattuk, ahogy Queen Latifah pufikabátban és csizmában egy hazafias dalt ad elő elképesztő profizmussal, majd Renee Fleming operaénekestől hallgathattuk meg az amerikai himnusz. Gyönyörűen szólt a hangja, mindenki szájtátva figyelte. Itt szeretném megemlíteni a fekete-fehér ruháját, ami egy Vera Wang kreáció és nagyon jól illet az alkalomhoz.
A meccs nem indult jól a Broncos szimpatizánsok számára, szeretett csapatunk rögtön az elején elveszítette a labdát, így 12 másodpercnyi játék után vezetett a Seahawks. Sajnos ahogy kezdődött, úgy is folytatódott a mérkőzés, ennek a szakmai részébe talán nem mennék bele. Legyen elég annyi, hogy nagyon jól jött a félidei szünet (tekintve hogy egyetlen pontot sem szereztünk annak ellenére, hogy a Liga legjobb támadósorával rendelkezünk).
Azt már hónapok óta tudni lehetett, hogy Bruno Mars lesz az idei év sztárfellépője, néhány hete pedig bejelentették a Red Hot Chili Peppers részvételét is. Azt eddig is tudtam, hogy Bruno Mars elég erős élőben, nem okoz neki problémát tökéletesen elénekelni a dalait, elképzelhető, hogy ezért vártam tőle valami nagyívűt. Ezzel szemben inkább bulizósra vette a figurát, elképesztő színpadi technika kíséretében adta elő slágereit, a Locked out of Heaven-t, a Treasure-t és a Runaway baby-t. Ezzel előkészítve a terepet a RHCP kb másfél perces ugrálásának. Ők a Give it away című dalukat interpretálták ide-oda pattogva a színpadon. Ezután jött a szerintem egyetlen értékelhető része az egész produkciónak. Különböző embereket láthattunk videóbevágásokban, amint szeretteiknek üzentek. Bruno Mars pedig a teljesen elsötétített stadion közepén adta elő kifogástalanul a Just the way you are-t, miközben látványos tüzijátékot lőttek a New York-i égboltra.
Videó:
Bruno Mars fellépése a Super Bowlon
A játék képe sajnos a show után sem változott, így szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy a végig szenvedő denveri alakulat elbukja a döntőt és Peyton Manning ismételten nem kerül az őt megillető helyre. A Seattle Seahawks fiatal csapatának pedig csak gratulálni lehet a bátor és olykor hihetetlenül hibátlan játékhoz, amellyel megérdemelten hódították el a trófeát (bármilyen nehéz is ezt bevallani). Sebaj, majd jövőre!
